2013. február 24., vasárnap

Blogszülinapi játékom elnapolása

Sajnos el kell halsztanom a blogszülinapi játékom egy-két héttel, elnézést kérek mindazoktól , akik már jelentkeztek ugyanakkor még esély annak , aki eddig nem tette meg. Sajnos csak egy pár napja tudtam meg, hogy Március 2-án egy fontos vizsgám lesz, amire rengetek kell készülnöm, sajnos nem jut időm a blogolásra. Tudom, hogy a határidőt 20-ra írtam ki, de most ha nem haragudtok meg elnapolnám s a végléges határidő Március 10. Úgyhogy még van ideje  annak , aki nem jelentkezett, akinek meg túl bonyolultnak tűnik , annak elég hagyni egy megjegyzést ennél a bejegytésnél és az is elég lesz.
Mégegyszer bocsánaot kérek, de nem volt betervezve ez a vizsga, ígérem,amit túl leszek rajta jelentkezem!
Köszönöm!

2013. február 19., kedd

Torták gyerekeknek


 Szülinapi torta 1 éves kislánynak, belül csokis
 Hello Kitty-s torta szülinapra, belül csokis-meggyes krémmel.
 Uki torta, 3 éves kisfiú szülinapjára, belül madártej krémes
Ezen a tortán nagyon sokat töprengtem hogy megmutassam-a vagy nem, nem sikeres .Nagyon későn tudtam hozzáfogni és kevés időm volt  foglalkozni vele egy nagyon fárasztó nap után, nem volt nagy kedvem hozzá és ez meg is látszik, sajnos.

2013. február 10., vasárnap

Alkalmi torta


Szív torta szülinapra , belül sima piskóta tejszínes csoki krémmel.
 Házikó torta egy ífjú pár házavató bulijára. Belül narancskrémmel töltve.
 Keresztrejtvény torta keresztrejtvény fejtőnek.
 50. szülinapra, belül csokis-meggyes krémmel
 F C Barcelona címer torta, belül erdeigyümölcsös krémmel.
Manchester mez torta, madártej krémmel.

2013. január 28., hétfő

Alkalmi torták


 Fehér-fekete torta 30. szülinapra, belül diós krémmel.
 Szülinapi torta, grillázskrémmel töltve.
 Matyó mintás torta, csokikrémmel töltve.

2013. január 23., szerda

Gyerektorták


 Pónis torta 5 éves kislánynak!
 Hófehérka torta, belül erdei gyümölcs krémmel, kivül fondant díszítés!
 Kastély torta szülinapra!
 Fifi torta , egyik ismerősöm kislányának!
Bogyó és Babóca torta két testvér közös szülinapjára!